Mindannyian számos könyvvel találkoztunk már a könyvesboltok polcain, különböző variációkkal az alábbi témára: „ Hogyan lehet ön is milliomos?” Egy T. Harv Eker nevű illető pár éve Seattle-ben ingyenes előadássorozatot tartott a témával kapcsolatban. Mivel épp volt egy szabad estém, így 150 másik emberrel együtt én is végighallgattam az egyik hotelben tartott előadást, egy olyan ember előadásában, aki Robin Williamshez hasonlítható energiával osztotta meg velünk a milliomossá válás titkait. Ez jó pár évvel azelőtt volt, hogy módszert váltott, kiadott jó néhány könyvet és befutott ember lett. Az említett előadás szórakoztató volt, és jó pár dolgot megtanultam. Bár a hallottak révén nem lettem milliomos, ez semmiképp sem T. Harv hibája.
Tavaly megvettem egyik könyvét, a „Milliomos Elme Titkai" címmel, egyik barátom számára. Burkolt szándékom az volt, hogy segítsek nekik a pénzügyeik tekintetében jobban boldogulni. Nem akarom az eredményeket firtatni, de valóban változást vettem észre a barátom és a pénz viszonyában. Mostanra a könyv is visszatért hozzám.
A bevezető első pár oldalát olvasva, azt gondoltam, hogy érdekes lenne megkérdezni: „ Mi a Toyota szemlélet titka? A blogba történő bejegyzéseim nagy része azzal a kérdéssel foglakozik, hogy mi a Toyota Termelési Rendszer mögött meghúzódó eszmei háttér. Még nem sikerült tételesen listába venni a Toyota szemlélet összes titkát, így nem szolgálhatok átfogó ismertetővel. Ezek közül több is megtalálható a „Fejlődés Tízparancsolata” című kiadványban, amelyből pár éve egy posztert készítettünk, és immár online is elérhető.
A Toyota szemlélet a kérdést így teszi fel: „ Hogyan tudok 10-szeres fejlődést elérni?” nem pedig „ Hogyan tudok 10%-ot fejlődni?”
A költségek 10% vagy akár 50%-ának lefaragása viszonylag könnyű, koncentráció, elszántság és a Lean termelési alapelvek stratégiai alkalmazása révén. A 90%-os csökkentéshez viszont már az kell, hogy megkérdőjelezzük az összes alaptételt, azonosuljunk a vevő nézőpontjával és a hosszú távú kaizen-re koncentráljunk.
{noreg}
Az ismertető tovább folytatódik. Megtekintéshez a közösség tagjának kell lenned .
Regisztráció / Belépés
Bejelentkezés után a teljes ismertetőt olvashatod.
{/noreg}
{reg}
A Toyota szemlélet nem az emberek, hanem a módszerek megváltoztatására koncentrál.
A Toyota szemlélet addig kérdezi, hogy „Miért?”, míg meg nem találja az alapvető okot, ahelyett, hogy az első adandó alkalommal megoldaná a problémát.
Ez nehezebb, mint gondolnánk, mert nagy a kísértés arra, hogy “tüzet oltsunk” és továbblépjünk. Azonban az ilyen megoldások leginkább sebtapasz-jellegűek. Bizonyítékokra alapozott, alaposan átgondolt terveket gyorsan és hatékonyan tudunk bevezetni, azonban a hirtelen hozott, intuíció, vagy egyéni gondolatmenet alapú döntések a források szükségtelen elpocsékolását eredményezik.
A Toyota szemlélet a “nagy elmék” bővebb csoportjának véleményére alapoz, nem csupán egy szűk szakértőtői bázistól vár megoldást.
Ez mind hozzátartozik az igazsághoz. Sokkal hasznosabb gondolatokra tehetünk szert egy probléma megoldása során, ha a problémát redukáltuk a gyökér okokra. A Kaizen akkor lehet sikeres, ha különböző emberek csoportját mind megkérdezzük a lehetséges tény-alapú ellenintézkedésekről, ahelyett, hogy egy helyi szakértőt kérnénk fel, aki lehet, hogy nem is a megfelelő problémára nyújt majd megoldást.
A Toyota szemlélet azt kérdezi: „ Mit vár a vevő ettől az folyamattól?" és nem azt: " Mit várok ettől a folyamattól?"
A Toyota szemlélet briliáns folyamatokat alkot, mely lehetővé teszi az átlagember számára, hogy kiváló teljesítményt nyújtson; ahelyett, hogy hibás folyamatok révén briliáns emberek csupán átlagteljesítményre legyenek képesek.
A folyamatfejlesztés és az átlagemberek alkalmazása ellentmondásokba ütközhet a nyugati kultúrákban. A szupersztár-típusú, népszerű és közismert vezetők és felső vezetők, és az önerőből sikeressé vált emberek egész elmélete mind az „amerikai álom” része. Az egész probléma a briliáns emberekre épülő vállalatokkal az, hogy nem fenntartható évtizedeken keresztül, anélkül, hogy külön eljárás lenne a briliáns emberek alkalmazására, akiket később még tovább lehet fejleszteni. A szupersztár vezérigazgató talán spórol néhány milliárdot a vállalatnak, megír egy-két könyvet, majd visszavonul, és végignézi, amint az utódja máris nagyobb hírnek örvend, mint ő maga. Igen jó példa erre Jack Welch, akit új szereposztásban mutatott be nemrég a média, mint a GE-nél az innováció útjában álló személyt; a folyamat-vezérelt Six Sigma bevezetésére irányuló munkásságát pedig igencsak leértékelték. Ugyanakkor hány japán szupersztár vezérigazgatóról hallott már eddig? Mit gondol, ennek mi lehet az oka?
A Toyota szemléletmód nemcsak a sikerekből, de a kudarcokból is okul. A Toyotánál manapság úgy mondják: „Győzd le a Toyotát!” Ez jó módszer arra, hogy motivált maradj, és elkerüld az önelégültséget, amikor a világ legjobb gyártója vagy. Még ha nem is vagy a legjobb, de képes vagy tanulni külső benchmarking révén, és lemásolni azt, amit mások sikeresen csinálnak, akkor is érdemes okulnod a saját sikereidből és kudarcaidból. Még azok a vállalatok is, akik egyébként sikeresen tanulnak az elkövetett hibákból, gyakran nem teszik fel a kérdést: „ Mi a siker oka?” Nem akarják megismerni a siker igazi okát, mert félő, hogy kiderülne, hogy valójában csupán puszta szerencse, az irányításukon kívül álló piaci erők, vagy valami egész más az igazi ok, ami viszont nem járul hozzá a szupersztár vezérigazgatói imázs fenntartásához.
A Toyota szemlélet kaizent alkalmaz, és úgy véli: „ Rosszabb már nem is lehetne”, ahelyett, hogy azt mondaná: „Most jobban mennek a dolgok”.
T. Harv Eker a ”Szavamat se hidd” című könyvének bevezetőjében arról ír, hogy mondandója kizárólag saját tapasztalatain alapszik, így természeténél fogva egyetlen elmélet, vagy meglátás sem minősíthető jónak vagy rossznak; igaznak, vagy hamisnak. Ehhez hasonlóan én is azt mondanám: szavamat se hidd. Csak azt írhatom le, amit a saját tapasztalataim alapján tanultam a Toyota működéséről, illetve arról, hogy más vállalatok hogyan próbálják a Toyota-féle Lean termelést megvalósítani, több-kevesebb sikerrel. A Toyota szemléleten alapuló kaizeni eredményeket csodálatos dolog megtapasztalni.
{/reg}
A Toyota szemlélet képezi a gyökerét annak, amit a Lean gyártás felszínén láthatunk. Próbáld ki saját magad! Ahogyan T. Harv mondta: " Ami működik, azt csináld tovább.” „Ami meg nem, azt egész nyugodtan ejtheted.” De mindig ügyelj arra, hogy tanulj a sikerekből és a kudarcokból is!
Erdeti cikk: http://www.gembapantarei.com/2006/07/kaizen_secrets_of_the_toyota_m.html






