És most jöjjön egy kiábrándító tény anélkül, hogy szépíteni akarnám a dolgokat: túl sok lehetõséget még nem használtunk ki eddig. Azaz, van egy tervünk, ami jól hangzik, de mögötte semmi terv, feladat, következõ lépés. Egy szkeptikus megfigyelõ azt is mondhatná, „eddigi teljesítményünk csak néhány érdekes térkép egy falon”.
Ha így nézzük, itt az ideje, hogy hozzáfogjunk az értékáram térképezés legfontosabb lépéséhez: ami nem más, mint a változtatások megkezdése, amivel áthidalhatjuk a különbségeket a jelenlegi és a kívánt jövõbeni állapot között.
Sok eszköz és nyomtatvány áll rendelkezésünkre, amit nem kell kitalálni, megtervezni, elkészíteni. Egyszerû emberként jobban szeretem a könnyebb utat választani, éppen ezért én is szívesebben használom az elõre elkészített sablonokat, nyomtatványokat.
Nos, legjobb tudomásom szerint a mostani feladatunkhoz sincs jobb eszköz, mint a Kaizen újság (kaizen neswspaper).
A Kaizen újság (kaizen newspaper) egy egyszerû minta, mely a következõ részeket tartalmazza:
• A probléma leírása. Egyszerûen írjuk körül a problémát, amivel szembesültünk. Ahhoz, hogy biztosítsuk a probléma helyes leírását, tartsuk magunkat a SMART elvekhez.
• A célkitûzés. Mi a problémamegoldás célja vagy lényege? A megállapítás során ismét gondoljunk a SMART-ra. Nem elég kinyilvánítani, hogy javítani akarunk a folyamaton. Mennyit akarunk rajta javítani? Mikor mondhatjuk, hogy sikeres volt a projekt? Mi alapján mérjük a változást? Milyen adatokra van szükség?
• A Felelõs. Ki vezeti a problémamegoldás folyamatát?
• A határidõ. Mikorra végzünk a folyamattal? Tervezett kezdés, tervezett határidõk meghatározása.
• Feladatok fázisai. Itt meg kell adnunk, hogy a PDCA (Plan, Do, Check, Act / Tervezni, megvalósítani, ellenõrizni, beavatkozni) folyamaton belül hol helyezkedünk el. Ha 6Sigma folyamatot akarja követni, akkor a PDCA-t a DMAIC problémamegoldó folyamattal is felcserélheti, annak megfelelõen mi a legjobb az Ön számára.
Kezdésnek tekintse meg az alábbi mintát: Kaizen újság. Bátran formálja át az igényeknek megfelelõen.
Látogassunk el ismét a KB&R Kft. mogyoróvajas-lekváros szendvics gyárába…
Folyamatfejlesztõ csapatunknak a cégnél most igen sok tennivalója akad. Elhatározták, hogy a kaizen újság segítségével készítsenek el akció terveket.
Ahelyett, hogy átvennék a részletes kaizen tervet, lássuk a fõbb pontokat.
Csapatunk elsõ lépésként megtervezi, felépíti, majd teszteli az új gyártószigetet, ami az ütemidõ szerint szabályozva, egydarabos áramlással termel majd. Ezt a normál termelésen kívül kívánjuk megvalósítani, anélkül, hogy befolyásolnánk a gyártás menetét. A projektet elnevezzük „kísérleti projektnek”.
A következõ lépésben pontosan megtervezzük a folyamat közbeni készleteket (SWIP), illetve a késztermék raktárakat és a kapcsolódó kanban rendszereket. Felkérünk egy lean tanácsadót is, hogy segítségünkre legyen ezen, a számunkra teljesen új területen.
A húzó logisztika kialakítása közben a termeléstervezés csapata fokozatosan leállítja a régi MRP rendszert, melynek lényege szerint minden folyamat elemet külön-külön ütemeztek régen, ehelyett terveik szerint a „ritmusszabályozó” folyamatot ütemezik majd, ami az utolsó lépése a gyártószigetnek.
Legvégül módosítják a cég, a vásárló illetve beszállító közötti információáramlást. A végrehajtáshoz szükséges egyeztetések már folyamatban vannak.
A csapatunk az egész tervet részekre osztja, mindegyik részfaladat élére kinevezik felelõs személyeket, majd kaizen újságok segítségével meghatározzák a kereteket. Az „újságokat” nagy méretben kinyomtatják és kihelyezik egy jól látható falra közvetlenül a termelés mellé, hogy mindenki láthassa a feladatok állapotát.
Összegzés
A cselekvés az értékáram elemzés legfontosabb része! Ha nem tesz mást, csak felrajzol egy értékáram térképet aztán eltûnteti a fiókja legalján, elképesztõen sok idõt pazarol.
Ha ezt tenné, Ön szerint a végeredmény úgy fog kinézni, mint a tervezett értékáram térkép? Valószínûleg nem. De biztosan a jó úton halad, ha legalább elkezdi a fejlesztéseket még ha kis lépésekben, átgondolva, következetesen halad a jövõkép felé.
Az utolsó jó tanács: Legyen gyors / Ne vesztegesse el az idõt!
Az utolsó tanácsom, hogy ne vesztegesse az idõt! A jelenlegi helyzetrõl az értékáram térkép egy nap alatt elkészíthetõ. A tervezett értékáram térképet még aznap célszerû elkezdeni, de legkésõbb a következõ nap reggelén. Kérem, ne higgye, hogy a jövõbeli helyzetrõl elkészített értékáram térkép megmaradhat a következõ hétre is.
„Az a halál csókja!”
Javaslom, amint elkészült a jövõtérkép és a kaizen folyamat lépéseit is meghatározták, állítsanak fel „agresszív” célokat magunknak. Láttam olyan fejlesztéseket, ahol félelmetes átalakításokkal mindössze négy nap alatt minden tervet véghez vittek. Az ilyen villámgyorsaságú változások vállalati kultúraformáló hatásúak lehetnek.
Soha ne feledkezzen el a megfelelõ elõkészületekrõl, az illetékesek/érintettek tájékoztatásról (mit is csinálunk és miért) mielõtt bármit is változtatna.
Ajánlott olvasmány
Az értékáram elemzéssel kapcsolatos tanulmányainak folytatásaként tekintse meg az alábbi forrásokat. Nekem nagy hasznomra voltak az évek során.
• Tanuljunk meg látni . Ez az értékáram térképezés bibliája. Megtanítja más szempontok szerint vizsgálni a veszteségeket.
• Folyamatos áramlás megteremtése. Tanuljunk meg áramoltatni az értéket miután megtanultuk észrevenni a veszteségeket.
• Pull stratégia létrehozása. Ennek a kiváló könyvnek a segítségével mindent megtudhatunk a kanban rendszerrõl.






